Főoldal / Közélet / A kormány média megtalálta a bűnösöket

A kormány média megtalálta a bűnösöket

Arold Péter

2006-ban az akkor még ellenzékben lévő Fidesz szerint Gyurcsány és a meteorológusok tehettek arról, hogy a vihar az ünnepi tűzijáték alatt emberáldozatot is követelt. Nem szóltak előre.

2022-ben a kormány (Fidesz) úgy gondolja, hogy ezt azért már Gyurcsány nyakába nem tudják varrni, maradtak a meteorológusok.

A Magyar Hang szemléje szerint a kormánypárti sajtó meg is találta a bűnbakot, akit a tűzijáték elmaradásáért felelőssé tehet: nem az időjárást, hanem az OMSZ-t.

A fél kormánybarát sajtó véresen komolyan véli úgy, hogy az OMSZ nyakába lehet varrni mindent. Nyilván. Igaz, ma már nem a dunsztos üvegben csücsülő leveli béka mászik fel a létrán és határozza meg az időjárást, de ha egy szakmai stáb úgy véli kockázatos lehet megtartani, és a felelősséget nem vállalná az esetleges következmények miatt, akkor az úgy van.

Súlyosan tévedett az OMSZ augusztus 20-ával kapcsolatban, hibás volt a meteorológiai szolgálat előrejelzése

– írta címében az Origo, amelyet szó szerint átvett címmel együtt a Magyar Nemzet. 

A cikkekre reagált az OMSZ is, Facebook-oldalukon azt írták: az augusztus 20-án délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg.

Hogy miért, mert az időjárás híresen ismert arról, hogy változó, vagyis kiszámíthatatlan. És ennyi.

BK Közéleti hírek Budapestről

  • Elment Bill Kapitány – Deák Bill Gyulára emlékezünk
    by Budapest on 2026.09.18. at 13:10

    Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula, a magyar blues egyik legjellegzetesebb hangja. A zenészt Zalaegerszegen, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban kezelték, ahol pacemakert ültettek be neki. A beavatkozás rutinműtétnek számított, a tragédia azonban az azt követő éjszakán váratlanul bekövetkezett. A kórház kardiológiai osztályának vezetője szerint Deák Bill Gyula hirtelen szívhalál következtében hunyt el. A Elment Bill Kapitány – Deák Bill Gyulára emlékezünk bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott
    by Budapest on 2026.09.02. at 21:26

    A kongresszusok országszerte több tízezer embert szólítottak meg, és rámutattak a Biblia gyakorlati útmutatásának értékére. Egy olyan időszakban, amikor sokak számára elérhetetlennek tűnik a boldogság, Jehova Tanúi minden érdeklődőt meghívtak az „Örökké boldog lehetsz!” témájú világméretű kongresszussorozatukra. Az ingyenes, háromnapos program azt járta körül, hogyan segíthetnek a Biblia gyakorlati alapelvei a tartós boldogság elérésében. Magyarországon A Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Válassz Sportot Újbudán! – 15. alkalommal jön a kerület legnagyobb sportrendezvénye
    by Budapest on 2026.08.24. at 08:03

    2026. szeptember 5-én, szombaton immáron 15. alkalommal kerül megrendezésre a „Válassz Sportot Újbudán!”, ezúttal is a már megszokott helyszínén, a Kánai úti Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban. A közel 40 sportágat felvonultató és mintegy 70 egyesületi szakosztályt bemutató, nagyszabású családi esemény legfőbb célja, hogy találjon rá minden gyermek a számára legkedvesebb sportágra, és egyúttal arra A Válassz Sportot Újbudán! – 15. alkalommal jön a kerület legnagyobb sportrendezvénye bejegyzés először BK-én jelent meg.

  • Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten
    by Budapest on 2026.08.20. at 06:14

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén. Lezárják: 2026. augusztus 15-én 0 órától 2026. augusztus 23-án 6 óráig a Budapest XI., 2026. augusztus 15-én 0 órától 2026. augusztus 25-én 4 óra 30 percig a Budapest I., 2026. augusztus 15-én 0 órától 2026. augusztus 22-én 22 óráig a A Az augusztus 20-ai ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2026. augusztus 25-ig Budapesten bejegyzés először BK-én jelent meg.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük