Rendőrkézen az erőszakkal vádolt férfi


Tanulmányi céllal jött Magyarországra az a 22 éves egyetemista fiatalember, aki a gyanú szerint fojtogatott, majd megerőszakolt egy nőt a VII. kerületben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 11-én 15 órakor tett bejelentést egy nő, hogy VII. kerületi lakásában megerőszakolta egy férfi.

Hirdetés

Zöldség-gyümölcs házhozszállítás Budapesten

A helyszínre érkező nyomozóknak a nő elmondta, hogy egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalon került kapcsolatba a férfival, aki április 11-én délután fel is kereste őt a lakásán. A nő a szexuális szolgáltatásért előre kérte a megbeszélt összeget, azonban a férfi nem akart fizetni, ezért a nő elküldte. A nigériai férfi nem akart a lakásból elmenni; a nőt fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói azonnal megkezdték az ismeretlen elkövető felkutatását. Elemezték a környéken lévő térfigyelő kamerák felvételeit és ellenőrizték a sértettől kapott információkat is. Így sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, a 22 éves E. I. Joseph nigériai állampolgárt, akit 18 óra 40 perckor a VI. kerületi Bajnok utcában elfogtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága a 22 éves – érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező – nigériai állampolgárt szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyetemista tagadta a bűncselekmény elkövetését.  A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

24.hu közben úgy értesült, hogy a tanulmányi céllal Magyarországon tartózkodó férfi azt mondta, valójában egy ismerőséhez akart becsöngetni, hogy használhassa annak mosdóját, és

MAGA IS MEGLEPŐDÖTT AZON, AMIKOR VALAKI MÁS NYITOTT NEKI AJTÓT.

Azt állítja: nem igaz, hogy bántotta és megerőszakolta volna a prostituáltat.

A Fővárosi Törvényszék is megszólalt az ügyben. Azt írták, a nigériai férfi bár büntetlen előéletű, vele szemben más, személy ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt büntetőeljárások vannak folyamatban.