Erzsébetvárosban arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez képest gondoskodni tudjunk mindazokról, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Az elmúlt években ezért alakítottuk át a szociális ellátási rendszerünk...
Erzsébetvárosban március 15-e kettős ünnep. Az 1848-as szabadságharc évfordulója egyben méltó alkalom arra, hogy az önkormányzat képviselő-testülete díjazza azokat, akik hétköznapi munkájukkal, vagy m...
Niedermüller Péter Mától, vagyis március 1-től nem Mácsai Pál az Örkény igazgatója. Furcsa ezt leírni. Amit az ember megszokott, amit szeretett, ami az élete része volt, attól mindig nehéz búcsúzni. M...
A körút menti önkormányzatok erejükön felül, tartalékaikat felélve próbálják enyhíteni a lakhatási válságot, miközben az állam rájuk hárít minden felelősséget, nem vállal részt a gyakran száz éves épü...
Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig m...
Idén december 5-én, 17 és 20 óra között kerül sor a közmeghallgatásra, amelynek során az erzsébetvárosiak meghallgathatják a képviselő-testület munkájáról szóló 2024-es beszámolót, továbbá feltehetik ...
A VII. kerület életét befolyásoló, fontos megállapodások születtek a Közös Erzsébetvárosért Egyesület, az Erzsébetvárosi Önkormányzat, valamint a kerület köztisztaságáért és közbiztonságáért felelős c...
A rendőrség tájékoztatása alapján protokoll rendezvény biztosítása miatt az alábbi korlátozásra kell számítani Erzsébetvárosban. Tilos megállni: Január 30. 12 órától – január 30. 21 óráig: • a Wesselé...
Niedermüller Péter polgármester Éppen 50 esztendeje jelent meg az LGT Bummm! című lemeze. Ez adta az apropót, hogy a Színes Város csapata, Erzsébetváros Önkormányzata és a Dob utca 38 lakói egy gigamé...
Aki nem rendelkezik internetes hozzáféréssel a 06-20/358-1580-as telefonszámon tud regisztrálni munkanapokon 9 és 14 óra között. (Kérjük, csak abban az esetben hívják a megadott telefonszámot, amennyi...
A KlauDió Civil Központot azért hoztuk létre, hogy befogadó teret nyújthassunk a civil szervezeteknek és támogathassuk a munkájukat. Az önkormányzatunk célja, hogy az intézmény minden eleméb...
Niedermüller Péter Kertészeink megkezdték a munkát, amely során a Madách tér zöldfelületeit olyan módon alakítják át, hogy azok egyszerre legyenek esztétikusak, fenntarthatók és ellenállók a szélsőség...
Niedermüller Péter Bár az iskolák fenntartását elvette a kormány az önkormányzatoktól, mi azonban továbbra sem mondunk le az erzsébetvárosi tanárok és diákok támogatásáról. Pályázatot írtunk ki ...
Az ügyészség másodszor is az eljárás folytatására kötelezte a rendőrséget a Király utcai ingatlanmutyi ügyében. Nem mindennapos dolog, hogy az ügyészségnek kétszer is utasítania kell a rendőrséget a n...
A Fővárosi Önkormányzat pályázatot hirdet az önkormányzati ingatlanok civil-közösségi hasznosítására. A pályázatok benyújtási határideje: 2023. május 14. A pályázat keretében budapesti civil szerveze...
Niedermüller Péter Óriási ütemben halad az önkormányzati lakások felújítása, amelyek sorából kiemelkedik egy Nyár utcai helyszín, ahol egy 265 négyzetméteres, eddig parlagon heverő ingatlanból alakítu...
Niedermüller Péter polgármester A most következő képviselő-testületi ülésen arról szavazunk, hogy a felnőtt háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a felnőtt fogorvosi praxisok összesen 21 millió 600 ezer...
Önkormányzatunk célja, hogy minél színesebbé tegyük kerületünk kulturális életét és minél több minőségi programot biztosítsunk az itt élők számára. Ennek érdekében kedvezményes színházjegyekkel szeret...
Megkezdődött azoknak a rendszámfelismerő kameráknak a felszerelése, amelyek a belső-erzsébetvárosi áthajtási pontokon fogják ellenőrizni a közlekedőket. Mindezzel az a célja a VII. kerületi önkormányz...
Az október 27-én megnyitott Nagy Diófa utca 34. szám alatti új közösségi tér a civil szervezetek és közösségeik számára nyújt találkozási lehetőséget. Klauzál tér, ahol a gettó állt, ahol régen színhá...
A VII. kerület polgármestere jelentette be a hírt percekkel ezelőtt a képviselő-testületi ülésen. Ujvári-Kövér Mónika július 1. óta nem tölti be az alpolgármesteri tisztséget. Ezzel kapcsolatban Niede...
A VII. kerület Önkormányzata méltón emlékezett meg az elhurcolt zsidókról és a kerület területén felállított gettó lakóiról. „A pesti gettóra emlékezni a legfontosabb dolgunk. Szembe kell néznünk mind...
Erzsébetváros egy nyugodt, békés, befogadó közeg, ahol mindenki otthon érezheti magát és abban, hogy ez így lehet a szociális szakmában dolgozók vannak a legnagyobb segítségünkre. Az Örkény színházban...




































