Balesetveszély miatt


A lakók biztonsága érdekében ki kellett vágni egy fát a Hutyra Ferenc utca és a Rózsa utca kereszteződésében. A fa kivágását részletes szakértői vélemény előzte meg, amely szerint:

„A szemmel látható sérülések olyan mértékűek, hogy azok szakszerű kezelésével sem érhető el a fa életképességének és környezeti biztonságának helyreállítása.”

 

Hirdetés

Duguláselhárítás a VII. kerületben is. A lefolyó, legyen átfolyó!

A környezeti kockázat is jelentős volt, mert a fa súlypontja egy forgalmas közút felett helyezkedett el, a korhadt, odvas gyökerek pedig csak bizonytalan ideig tudták volna megtartani a korona súlyát.

Ebben az állapotban a fa veszélyeztette a közterület biztonságos használatát, a lakók testi épségét, a gépjárműveket, és a közműveket is, hiszen bármikor kidőlhetett volna. Ezek miatt – bármennyire is sajnáljuk – a kivágása sajnos elkerülhetetlen volt.