Egyéb

Fordulat a bulinegyedben? Bezártak egy romkocsmát 90 napra

foto 444.hu
foto 444.hu

Úgy tűnik, az önkormányzat komolyan vette a lakók kiakadásait és lépett legalább egy szórakozóhely ügyében a bulinegyedben. Akár több hasonló ügy is következhet. De lehet, hogy korai a pihenésre vágyók öröme.

Egy romkocsmát az önkormányzat határozata szerint legfeljebb 90 napra kell bezárni. Ha a hiányosságokat nem pótolja, akkor valószínűleg hasonló határozatot kaphat később is – írja a Pénzcentrum.

A meg nem nevezett vendéglátóhelyet – amely nem egy romos épületben, hanem egy üres telken üzemelő szórakozóhely – többek között amiatt zárták be, mert a jogszabály alapján legalább 15 méter magasnak kellene lennie az épületnek. Ennek a konténerekből felépített nyitott kerthelyiség nyilvánvalóan nem felel meg. A másik probléma az volt, hogy a felállított melegkonyha kéménye nem ér a szomszédos épületek gerince felé, ennek elhelyezése rögzítés hiányában nem oldható meg a határozat szerint. Más problémák is voltak, de azok kiküszöbölhetőek, ezek a kiemelt hiányosságok nehezen.

A Pénzcentrum a VII. kerületi építész irodát is megkereste az ügyben. A hivatal válaszával kicsit árnyalódott a kép. Az iroda két indokot hozott fel, az egyik az, hogy mivel a szórakozóhely nyílt terepen van, a zaj intenzitása erősebb, ami fokozottan zavarja a környezetében élőket, akik aggályaikat folyamatosan jelzik az önkormányzat felé. A másik indok, hogy romlik a környezet köztisztasága a nem rendeltetésszerű használat miatt, melyet az ott lakók nehezen tolerálnak – ez az indok nem szerepelt a határozatban.

A lap információi szerint egyébként nemcsak egy, hanem akár öt kerthelyiség is érintett lehet, vagyis a városrész több vendéglátóhelye bezárni kényszerülhet (akár átmenetileg is).

A Pénzcentrum megszólaltatta a Szimpla Kert képviselőjét is, aki szerint korai az öröm, az önkormányzat nem a lakóknak akar kedvezni, hanem az üres telkek értékesítése lebeg a szeme előtt. Ide ugyanis apartmanházak, szállók jönnének, nyilván borsos áron. Csakhogy, a Szimpla érvelése szerint, baklövés lenne bezáratni a szórakozóhelyeket, amelyek miatt épp vonzóvá vált a turisták számára. „Ezzel saját forgalmukat, bevételüket kockáztatják, levágják az aranyat tojó tyúkot” – mondták.

Itt a lehetőség, hogy elmondhasd véleményed

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés