2006-ban az akkor még ellenzékben lévő Fidesz szerint Gyurcsány és a meteorológusok tehettek arról, hogy a vihar az ünnepi tűzijáték alatt emberáldozatot is követelt. Nem szóltak előre.
2022-ben a kormány (Fidesz) úgy gondolja, hogy ezt azért már Gyurcsány nyakába nem tudják varrni, maradtak a meteorológusok.
A Magyar Hang szemléje szerint a kormánypárti sajtó meg is találta a bűnbakot, akit a tűzijáték elmaradásáért felelőssé tehet: nem az időjárást, hanem az OMSZ-t.
A fél kormánybarát sajtó véresen komolyan véli úgy, hogy az OMSZ nyakába lehet varrni mindent. Nyilván. Igaz, ma már nem a dunsztos üvegben csücsülő leveli béka mászik fel a létrán és határozza meg az időjárást, de ha egy szakmai stáb úgy véli kockázatos lehet megtartani, és a felelősséget nem vállalná az esetleges következmények miatt, akkor az úgy van.
Súlyosan tévedett az OMSZ augusztus 20-ával kapcsolatban, hibás volt a meteorológiai szolgálat előrejelzése
– írta címében az Origo, amelyet szó szerint átvett címmel együtt a Magyar Nemzet.
A cikkekre reagált az OMSZ is, Facebook-oldalukon azt írták: az augusztus 20-án délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg.
Hogy miért, mert az időjárás híresen ismert arról, hogy változó, vagyis kiszámíthatatlan. És ennyi.
- Kína azt csinál itt, amit akar
- Megszűnik Budapest önálló város lenni?
- Bölcskénél – Tolna vármegye – találták meg a budafoki hajóbaleset áldozatát
- Ferenc pápa (1936–2025)
- Erzsébetváros – Diákokkal és művészekkel közösen ünnepeltük a költészet napját
Budapesti közélet Hangosabban, hogy más is hallja
- Kína azt csinál itt, amit akarby Budapest on 2025.05.29. at 08:18
A NAV Kelet-budapesti Adó-és Vámigazgatóságának revizorai egy ellenőrzési akcióban jutottak el egy 630 nm-es raktárba, amelyben 150-180 ezer pár lábbelit találtak. Az ellenőrzött cég a helyszínen nem tudta igazolni a A Kína azt csinál itt, amit akar bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.
- Niedermüller Péternél elgurult a gyógyszer – Legyen hétvégén is fizetős a parkolás Erzsébetvárosban!by Budapest on 2025.05.29. at 08:13
Helmut Wurst Der Bürgermeister des VII. Bezirks möchte sogar am Wochenende das Parken in seinem Bezirk kostenpflichtig machen – von seinem „Hahnenhügel” aus.Bekanntlich ist das Wochenende historisch gesehen deshalb frei, A Niedermüller Péternél elgurult a gyógyszer – Legyen hétvégén is fizetős a parkolás Erzsébetvárosban! bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.
- Már megint a vakításby Budapest on 2025.05.26. at 17:18
Attila Holoda A teljes kormánypropaganda, élén a miniszterelnökkel, kampányszerűen tele hazudja a honi sajtót azzal, hogy amennyiben nem lesz orosz gáz, akkor duplájára, sőt három és félszeresére emelkednek a lakossági A Már megint a vakítás bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.
- Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbányaby Budapest on 2025.05.22. at 20:37
A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola (BPG) régi álma válik valóra azzal, hogy a „Bölcsődei nevelés fejlesztése – RRF-1.1.2-2021”elnevezésű felhívás keretében elnyert támogatásból szolgáltatási A Új, modern és energiahatékony bölcsődeépülettel gazdagodik Kőbánya bejegyzés először Budapesti közélet-én jelent meg.