Verekedés a Síp utcában


Egy VII. kerületi szórakozóhely kidobói verhettek meg három embert

Beazonosította a rendőrség azt a négy főt, akik a gyanú szerint megvertek három embert szombat éjjel a VII. kerületi Síp utcában. Információink szerint a gyanúsítottak egy szórakozóhely biztonsági emberei, akik nem akarták beengedni a sértetteket, majd szóváltást követően dulakodni is kezdtek velük. A nyomozók súlyos testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki a feltételezett elkövetőket.

„A három sértettet a helyszínről a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol megállapították, hogy kettő könnyű egy pedig súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A történtek tisztázásának érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, amely során a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekményt feltételezhetően 4 fő követte el akiket beazonosítottak és gyanúsítottként hallgatták ki őket”

– tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Csécsi Soma.

Fotó: Arold Péter Síp utca


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük