Lenyúlta a Fidesz a Jobbik-plakátok ötletét


Már biztos, hogy megkezdődött a 2018-as választási kampány, és nem csak ellenzéki oldalon. Az erzsébetvárosi postaládákba ugyanis már mindenhová bedobták a Körúti Korzó című kiadványt, amelynek címlapján Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes politikus mosolyog (ezenkívül még hat fotó van róla a 16 oldalas újságban).

A hétgyermekes politikus korábban alpolgármester volt Budapest VII. kerületében, illetve parlamenti képviselő 2010 és 2014 közt. Legutóbb azonban kikapott az 5. számú választókerületben (ez a VI. és a VII. kerületet foglalja magában) a baloldali összefogás jelöltjeként induló, DK-s Oláh Lajostól, így nem került be a parlamentbe.

Rónaszékiné most azon próbál fogást találni, hogy a DK képviselői tavaly február óta bojkottálják az Országgyűlés munkáját, nem járnak be az ülésekre, de alapfizetésüket azért felveszik. Ez a magatartás valóban felvet kérdéseket, de a fideszes politikus érdekében kiadott újság furcsa köntösbe csomagolta a kritikát: a Jobbik „Ti dolgoztok, ők lopnak” plakátjainak stílusában.


1 hozzászólás

  1. Hatalmas unalmukban már nem tudják mit tegyenek. Mondjuk a DK. megmondta, hogy csak a 2/3-os szavazásnál szólnak bele a munkába. És a fizetésüket sem veszik fel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük